2010. március 1., hétfő

Varrókörös táska

Hétvégén sikerült elkészítenem a varrókör harmadik projektjét, a nyuszis táskát. Igaz nekem nem lett nyuszis, de két színből van! :P >
>


Mágneszárat nem találtam sehol sem, úgyhogy pántos megoldással záródik. A belseje fényképezhetetlen piros, van benne egy zseb is. A pántja heveder, igaz zölddel jobb lett volna, de mikor a hevederpántot vettem még nem tudtam,hogy milyen színű táskát fogok varrni.

Készítettem még két neszesszert a hétvégén, de csak az egyikről van képem, mert a másikat azon melegében a hugomnak ajándékoztam névnapjára, nem sikerült megörökítenem.

Tiffanyu játékra hívott. Köszönöm neki, ez lesz a második játékom, az első a táskaborítós volt.

1. Mi lenne, ha nyernék a lottón? Hát, az jó lenne. Biztos családi házba költöznénk és lenne egy kis varrószombám, azuramnak pedig valami kis asztalos műhelye, hogy ő is kiélhesse magát :)

2. Rossz szokásom: Több is van. Néha pörgök ezerrel, máskor meg nem érdekel semmi. Most pont a pörgős korszakomat élem :) Nemtom,hogy az rossz szokás-e hogy nem szeretek késni sehonnan, inkább mindenhova 10-30 perccel előbb szeretek odaérni, mintsem két percet késsek. Ebből kifolyólag nem szeretem, ha valaki késik.

3. Koffein: Reggel egy fél kávé. Néha délután is, ha borult az ég, akkor valahogy nekem kell a koffein :)

4. Színeim: Nem igazán van kedvencem. Most a lila és a zöld jönnek be valahogy

5. Mi van most rajtam? Farmer, fekete póló

6. Háziállat: Nem vagyok egy nagy állatbarát,társasházba különben sem való, szerintem.

7. Tíz év múlva, hol látod magad? Igazság szerint szeretnék nyugdijas lenni ::)) Na jó, ez csak vicc volt, addig még van kb. 35 évem!!!! Szerintem 10 év múlva veletek, ugyanitt :)

8. A legutóbbi nagyon jó élményem: Sikerült megvarrnom a varrókörös táskát ! :)

Köszönöm Tiffanyu, hogy rám gondoltál. Továbbadnám Bemkának és Zseníliának

2 megjegyzés:

bemka írta...

Nem sikerül,a zöld izét sem látom....nem megy:((

Névtelen írta...

Köszönöm a megtiszteltetést! Holnap elkészítem a listámat. :D

Címkék

Powered By Blogger