2013. augusztus 30., péntek

Zöld virágos táska

Ehhez a zöld aprómintás anyaghoz egy turiban jutottam hozzá, nagyon potom áron.
Pár piperetáskát már készítettem belőle, a nagy részét most ehhez a táskához felhasználtam, mert a bélése is ebből van.

Cippzárral záródik, belül egy osztott zsebe van.
Yoyo-virággal és gombbal díszítettem.


2013. augusztus 28., szerda

Virágos táska

Ez a táska ismét újrahasznosítás. A mintás anyag tegnap még szoknya volt, ma már táska :D

Belsejében két zseb van és cippzárral záródik.
A bevarrt cippzárról itt láthattok egy képet - nekem ez nagy mumus, most úgy érzem elég jól sikerült.

Belül két zsebe van - az egyik,ami a szoknya elején van, a másikat pedig az anyagból varrtam.

Most pedig megyek horgolom tovább az sbs-t :D

2013. augusztus 27., kedd

Kendő

Fb csoportokban a kreatív csajszik csak úgy ontják magukból a kendőket, én pedig nem győzök gyönyörködni :)
Már nagyon régen szerettem volna kendőt kötni vagy horgolni, de sosem volt olyan fonalam, mást kellett horgolnom, valahogy mindig kimaradt. Most barátnőm megajándékozott egy csomó fonallal, ami '87-től a padlásukon pihent...úgyhogy most hiába is kerestem kifogást, így minden adott lett egy kendő horgoláshoz.
Most ilyen:

SBS lesz, ezt találtam a legkönnyebbnek, de azért sikerült ezt is elrontanom :)
Itt egy kép az elrontott kezdésről is.

Amúgy én nem vagyok egy kendős típus, remélem talál majd gazdát a kendő magának...vagy mégis kendős típus vagyok? :D



2013. augusztus 19., hétfő

Mindenféle

Mostanában karkötőket horgoltam...



cicákat, halacskákat, kutyusokat varrtam....

összetekerhető ceruzatartókat varrtam....


tolltartókat nagyobbaknak is varrtam...
Szóval, ennyi történt mostanában.... :D


2013. augusztus 16., péntek

Hímzett piperék

A héten ezeket a piperéket hímeztem.
A kisebbek pénztárcának is megfelelnek, a nagyobbak pedig a sminkjeinket rejthetik magukba.

A farmerpipere újrahasznosítás, a többi pedig maradék anyag.

Holnap ceruzatartókat fogok varrni, közeleg az iskola, jól jöhet a kisiskolásoknak egy színes ceruzatartó.

Címkék

Powered By Blogger