2011. december 23., péntek

Békés, boldog ünnepeket!


Mindenkinek, aki erre jár, kellemes ünnepeket, sok pihenést kívánok! Teljen az ünnep szeretetben, egyetértésben, békességben!



Karácsonyi vásár

Tegnap volt a vásár nálunk a művházban. Tavaly volt először, hogy meghívtak kézműveskedőket is, hogy árulhatják portékáikat.
Az idei évem szinte forintra úgy sikerült mint a tavalyi. Sokan nézelődtek, dicsérték az alkotásokat, szaloncukrokat nézegettek, angyalkákat simiztek:D
Volt két kislány "rajongóm": annyira aranyosak voltak, félpercenként visszajöttek, érdeklődtek, minden tetszett nekik :) Már ezért megérte lemenni!
Ilyen volt az asztalom:
A szomszéd asztalnál pedig Szilvi volt, aki szintén helyi alkotó. Csodásan szép, illatos szappanokat készít, mellette agyagozik is és dekupázzsal is foglalkozik - meg még egy csomó mindennel, le sem tudom írni :)A képen ő van fehér blúzban, mellett a legkisebb lánya.

Most pedig vár rám a diós kosárka a sütőben, úgyhogy indulok is :D

2011. december 21., szerda

Csak gyorsan

...írom,hogy holnap karácsonyi vásárban árusítok itt kisvárosunkban.
Nagyon sokat készültem rá - reménykedem, hogy sikerül új gazdákra lelniük az angyalkáknak, fülbevalóknak, szappanbugyroknak, nesziknek stb...

Szorítsatok!

Megérkezett Erikától is a nyeremény neszim - nagyon szép!

Pénteken jelentkezem, ha lesz mivel:)


2011. december 15., csütörtök

Mindenféle horgolás

Végre elkészült két sapi a megrendeltekből. Az egyikre virágot is kértek, a másik csak egyszerűen zöld.
A virág közelről:
Egyszerűen csak járt a horgolótű a kezemben és ez lett belőle:)
Ez Luca-széke projekt volt, de végre készen van :D

Az új tulajdonosának ajándékba készítettem ezt a zöld horgolt fülbevalót:


Elkészítettem feketében is:
( Nem valami jó feketét fényképezni :(( )

Ez pedig egy szürke fülbevaló - nem lesz benne senki szürke kisegér, az biztos!


Karácsonyfadíszek:
Most pedig megyek tovább horgolni... ahogy néztem az angyalka készletemet... kicsit növelni kell a számukat :D

2011. december 14., szerda

Nyertem :D

Én nyertem Erika villámjátékán ezt a csodaszép neszit :D:D
Úgy örülök, már annyira várom, hogy megérkezzen a nyeremény!A képen is nagyon szép, de tuti szebb élőben - majd megmutatom!

Horgoltam fülbevalókat, de sajnos lemerült a gépem, úgyhogy nem tudom megmutatni, így legalább holnap is írok a blogba!



2011. december 12., hétfő

Horkolás helyett is horgolás:)

Szó szerint értendő... alvásidőmből is lecsípek a karácsonyi vásárra készülés miatt.
Gyorsan felteszek pár képet a munkáimból:

Hópelyhek:


Horgolt hópehely-fülbevaló. Párja is van :D

Angyalkám és szaloncukrom már van elég a vásárra - legalábbis most úgy gondolom.
Párom szerint ezek a kisebb-nagyobb hópelyhek biztosan kelendőek lesznek - ő beszélt rá, hogy horgoljam őket. Szerintem nem tette rosszul :)
Jópár hópehely még száradás alatt van, ha megkeményedtek, majd mutatom őket :D


2011. december 4., vasárnap

Hétvégi apróságok

A hétvégém alkotások szempontjából elég termékeny volt, házimunkából már nem annyira, de majd hétközben bepótolom :) Mit tehetek, ha most van a szaloncukrok, angyalkák, ajtódíszek szezonja? :P Ugye, tudjátok miről beszélek?
Szóval, készítettem két ádventi ajtódíszt, egy nagyobbat...


... és egy kisebbet.


Mindkettőt arany-farkasfoggal tekertem körbe, hogy még ünnepélyesebb legyen.

Készült még egy mikulászsák, szinte az utolsó pillanatban találta ki a kollégám, hogy a barátnőjét szeretné meglepni egy ilyen zsákkal.


Mobiltokokat is horgoltam, már olyan régen nem tettem. A feketét a kollégám kérte, a másiknak még nincs gazdája. Készülök a karácsonyi vásárra, remélem ott elkel majd.


Kedvenc turimban találtam kék-metál horgolócérnát, nagyon tetszik! Már pont mérges voltam, hogy elfogyott az ezüstöm és nem találok sehol. Gyorsan ki is próbáltam egy angyalkán és ilyen lett:

Nekem nagyon tetszik.. kék angyal :D

Folyamatosan készítem a szaloncukrokat, képet sajnos nem készítettem a legutóbbi adagról :(
Két sapi horgolását is elvállaltam, remélem a héten sikerül befejeznem... vagyis elkezdenem is sikerül:D

Tipikosnál
jelentkeztem játékra egy Tilda-angyalért. Siessetek ti is, december 14. a határidő!


2011. november 27., vasárnap

Adventi ajtódísz, horgolt angyalka, textilszaloncukor

Elég tömör cím, de ez a lényeg!:D

Aledi
blogján láttam az újrahasznosított ajtódíszét és nagyon megtetszett! Mivel nekem filcdarabkáim nincsenek, de anyagdarabok annál több - így kicsit átvariáltam a díszt.
Szórólapokat tekertem össze, virágkötöző dróttal rögzítettem, majd még újságszalagokat is ragasztgattam rá, erre jöttek az anyagdarabkák. Körbetekertem vastagabb fehér fonallal és jojó-virágokkal díszítettem. Nagyon egyszerű és szerintem nagyszerű! Köszönet az ötletért Adélnak!
Készült még az elmúlt két hétben egy seregnyi angyal is:
Többre is lett volna igény, de az idő rövidsége miatt nem tudtam már többet bevállalni. Természetesen folytatom a horgolásukat, hiszen karácsonyi vásárba is készülök és a baráti körből is folyamatosan vannak megrendeléseim, aminek nagyon örülök :D Jut eszembe, két sapit is kell még horgolnom...ujujj:)
Készítem a szaloncukrokat is, ebből is itt egy kupac:

Ugye látjátok a konzum szaloncukrot?? :) Hogy mennyire szerettem kiskoromban - főleg a csokisat, mindig azért versenyeztünk húgommal.

Szép hetet kívánok nektek!




2011. november 13., vasárnap

Mikulászsák és gobelinek

Készítettem még egy mikulászsákot:
Szép kis fenyőfás szalaggal kötöttem meg. Közelről ilyen, az alapszín világos kék - ebből a képből mondjuk nem nagyon derül ki, azért írtam le :P
Ezt a pzs-tartót és tolltartót pedig Etának küldtem - már használatba is vette, aminek nagyon örülök :D
Ezeket már nem most varrtam, a hétvégén itthon sem voltam. Maratoni tv-felvételen voltunk az iskolás és a táncos gyerekekkel. A TV2 műsorában leszünk benne karácsonykor - nagy vagy! Sajnos a táncosaink elég kevés időt kaptak, de nagyon ügyesek voltak és ez a lényeg! Nem jutottunk tovább, de jó buli volt - és fárasztó.

A héten voltam kiállításmegnyitón:) Itt helyben a Gobelin-kör minden évben rendez kiállítást. Most én is elküldtem három gobelinemet és ki is állították őket, aminek nagyon örülök.
Most csak a spanyol táncosnőt tudom megmutatni, mert ezek szerint nem fényképeztem le a többit :( Kb. 2 éve varrtam ki, a kollégáimtól kaptam az alapot születésnapomra - nagyon eltalálták az ajándékot! :D
Találtam egy fényképet, ezt a virágcsokrot nászajándékba készítettem.
A másik két kép egyébként egy kálacsokor és a Háziáldás. December közepéig van a kiállítás, majd utána lefényképezem nektek őket:D

Szép hetet kívánok nektek!





2011. november 1., kedd

Piperék hétvégéje és egy mikulászsáké :)

Ezzel nagyjából mindent el is mondtam :D
Szóval, piperéket készítettem a hétvégén.
Az első ez a farmer újrahasznosítással készült, horgolt virágokkal, gombbal díszített volt:


Aztán következett a bordó bársonynadrág újrahasznosítása:

Szalaggal díszítettem. Először csak egy csíkra gondoltam, de amikor megláttam, hogy ferdén!! varrtam fel, kitaláltam ezt a megoldást a másik csíkkal. Yoyo-virággal és gombbal díszítettem. Egy ilyen yoyo-t készítettem egy rózsaszín pólómra is :D
A pipere belülről:


Varrtam egy mikulászsákot is. Egy egyszerűbb télapót applikáltam rá. Nekem nagyon tetszik :D


Ezeket alkotgattam a hétvégén... nagyon jó volt itthon! Együtt a család, főzés, sétálgatás, pihenés... szeretem az ilyen hétvégéket :)))
Persze a megemlékezés sem maradt el....



2011. október 24., hétfő

Régi idők kincsei avagy mi található az ágyneműtartóban

A hétvégén megejtettem az évszakváltás miatti ruha ki-be pakolásokat. Ideje volt már elővenni a hosszúujjú pólókat, pulóvereket.
Itt tárolom a számomra fontos kincseket - egy párat megmutatnék most nektek belőle. A képek hirtelen felindulásból készültek, vagyis nincsenek vasalva a ruhák, csak így-úgy megigazgatva és gyorsan lefotózva. Nézzétek ezt el nekem, meg azt is,hogy most elég hosszú bejegyzés lesz:D

Kezdem a legrégebbivel és számomra legkedvesebbel:
Férjem nagymamájának hímzett vászoningei. Sajnos mama már nincs közöttünk, de így is tovább él velünk ... :(((
Nagyon szép állapotban vannak, sajnos rám nem jók, de őrizgetem. Az én nagymamámtól is hoztam most el ingeket, de azok a beépített szekrényben vannak, nem volt kedvem most levenni őket, de stílusra ugyanilyenek - csak a hímzés készült pirosasabb színekkel.

A következő ruha egy vászon kis blézer vagy ilyesmi.Az enyém volt kiskoromban, erre sajnos nem emlékszem. Anyu hímezte :D

Erre viszont emlékszem és még a lányom is megvan örökítve benne az egyik óvodai karácsonyi ünnepségen:D Anyai nagymamám hímezte. Ugye milyen szép?

Ez a koszorúslányruha az egész család nőtagjait megmozgatta! Nagymamám varrta a ruhát, anyu és a dédnagymamám pedig hímezte! Húgomnak is készült egy, azt ő őrizgeti :D
Hímzés közelebbről:
Eddig tartottak a hímzésekkel ellátott ruhák. Annyira tetszenek nekem és őrizgetem őket már régóta, kivéve ami most került elő!
A következő két ruhát pedig még anyu varratta és hordta - éééésss ... még rajtam is volt a kilencvenes évek elején diszkóban! Bizony, felvettem! Most is felvenném ... csak hát.. khmm.... szóval nem a kilencvenes években vagyunk, na!

Ezt a pirosat úgy szerettem!
Ezt a kéket a pirossal együtt guberáltam le a padlásról, egy hét múlva már ebben voltam diszkóban! Anyu azt mondja, hogy volt egy trapéz nadrág is hozzá, az alján hímzéssel. Az sajnos nem lett meg, pedig felvettem volna!
A következő pedig egy kötött mellény, rajta az én óvodai jelem - pillangó:D Igen, igen anyu kötötte nekem. Szintén volt még a lányomon is :D
A sort pedig én zárom családom nőtagjai közül :))
Ezt a kis ruhát a lányomnak varrtam oviba. Akkor még csak egy Union varrógépem volt, ami csak előre-hátra tudott varrni, se cikk-cakk, se díszítések, de én akkor is meg akartam varrni ezt a kis ruhát! Olyan aranyos volt benne a kislányka! Tudom, hogy kezdetleges, de nekem még most is tetszik! :D
A következő kép pedig az ovis tornazsákja. Ezt is én varrtam! A lányom jele pöttyös kendő volt az oviban, ezért anyu készített egy csomó kis pöttyös kendő hímzést, amit csak rá kellett varrnom a benti tárolókra, ágyneműre.

Ovis zsák következik aranyos kiskacsás anyaggal:D Vállfára akasztós, ezt is a nagyon régi varrógéppel varrtam :)
A végére hagytam ezt a kötött pólót. Még valamelyik Meglepetésben volt a leírása, de azt hiszem ott hosszúujjú volt én pedig rövidben kötöttem meg, még gyes-en voltam :D Húú, de rég volt!

Itt a vége! Köszönöm, hogy volt türelmetek elolvasni ezt a bejegyzést, visszatekintést! :D

Ui: Vajon a mi gyermekeink, unokáink fogják becsülni a magunk által készített dolgokat? Szeretném, ha így lenne.... ha a most bemutatott ruhákat az unokám is eltenné az ő unokájának :))))Hmmm....














Címkék

Powered By Blogger